2002. január 30. 07:28, Szerda - liquid

Kiadó: Electronic Arts Fejlesztő: 2015

Rendszerkövetelmények: Minimum: Celeron 700 MHz, 128 MB RAM, 16 MB-os 3D gyorsító, Win9x/ME/2000/XP Hasonló játékok: Return to Castle Wolfenstein, No One Lives Forever Kategória: FPS

A pécés MOH továbbra is FPS, továbbra is a második világháborúban játszódik, és továbbra is ragaszkodni próbál a történeti-történelmi hűséghez. Nincsenek benne robotok, szellemek, elektromos fegyverek, zombik: szóval semmi olyasmi, ami egy Wolfenstein-típusú, a háborús történéseket meglehetősen kifacsart (bár roppant élvezetes) szemszögből szemlélő játékban szerepel. Spielbergék (mert Steven bátyó neve továbbra is ott szerepel a stáblistán) nem akartak elszakadni a korábban megalapozott "realista" vonaltól - ennek köszönhetően lett a MOH:AA üdítő színfolt korunk nagy FPS-kavalkádjában. Már a legelején érdemes tisztázni: aki a MOH-tól valós háborús helyzeteket, a fegyveres harc szimuláció szintű visszaadását várja, az hatalmasat fog csalódni. A fejlesztők láthatólag inkább arra törekedtek, hogy a game valóságosnak tűnjön, és nem arra, hogy valóban reális is legyen. Ennek érdekében megnéztek egy kazal háborús filmet (párhuzamokat lásd lejjebb), és felfogadták szakmai tanácsadónak azt a Dale Dye-t, aki már a Szakasz, a Saving..., vagy az Elit alakulat stábját is sikeresen okította ki a valóságszagú háborús szituk ábrázolását illetőleg. A Medal of Honor nem taktikai FPS, soha nem is akart az lenni. Ha kategorizálni kéne, azt mondanám, hogy egy jó kis hagyományos M.O.H. (Megyek Oszt Hent - copyright by Hardwired Team) játék, amit a fejlesztők meglocsoltak némi valóság-szósszal. A szósz pedig jól működik: üdvözlendő elem például az előzményekből átörökített küldetés-felépítés, mely szerint misszióink vannak, melyeken belül több részküldetést is teljesítenünk kell. Misszióink pediglen lesznek bőven!

A játék Észak-Afrikában indul, itt ismerkedhetünk meg az általunk alakított tökös amerikai legénnyel. Mike Powell - mert hogy ő az a bizonyos amerikai legény - az OCC-nek dolgozik (az OCC kémkedésre, szabotázsra és hasonló csúnya dolgokra specializálódott amerikai titkosszolgálat) és éppen azon van, hogy (pár társával egyetemben) alaposan keresztbe tegyen az Algériában tanyázó német haderőnek. Az eredeti terv villámgyorsan megbukik, a társak fűbe (pontosabban: homokba) harapnak, hősünk meg ott találja magát egy nagy rakás fritz között, egy teljesítendő - persze létfontosságú - feladattal a nyakában... Finom szólva is sablonos sztori, de ez a MOH:AA esetében (kivételesen) nem sokat számít. Itt nincs igazi történet, az egyes küldetéseket (hat darab van belőlük, több részküldetésre szétbontva) kizárólag Powell személye, és a háború eseményei kötik össze. Magyarán: nincs főgonosz, emberek! :) A missziók változatossága tekintetében sem nagyon lehet megszólni a 2015-nél dolgozó srácokat. A sivatagi balhé után elugrunk egy tengeralattjáró-bázisra kémkedni, meg robbangatni, aztán irány Normandia és az Omaha-part, majd elindulunk befelé a megszállt Franciaországba, szabotálni, Királytigrist (gyk: a német über-harckocsit) lopni, bajtársakat szabadítani, vonatot levegőbe röpíteni... nem lövök le mindent, tessék játszani vele. A küldetések filmes referenciái mondjuk teljesen egyértelműek (Saving Private Ryan keverve némi Band of Brothers-el és Kelly hőseivel, fűszerként meghintve a Piszkos Tizenkettővel) de szerintem ezt különösen senki sem fogja bánni. A játék hentelős jellegét erősíti, hogy lesznek ugyan olyan missziók, ahol álcáznunk kell magunkat, és a Rambo Rambovics -taktika helyett inkább csendben ajánlott ölnünk, de ha egyszer lebukunk/felfedeznek nincs vége a világnak, alternatív megoldásként még mindig hűvös halomba lőhetjük az egész német bázis legénységét.